Heading
Az Öt Alapelv

Az Öt Alapelv alkotja a ma és minden nap alkalmazott üzletvitelünk alapját. A Mars világszerte 80 országban dolgozó 115 000 munkatársa számára alapvető a határozott vezetés és a morális iránymutatás. Az üzletünk és a bolygónk hosszú távú jövője azon múlik, hogy kiállunk-e még több cél eléréséért és merünk-e vakmerő lépéseket tenni. Ezért minden lehetőséget megragadunk arra, hogy pozitív hatással legyünk a folyamatosan változó világra, ehhez pedig az az iránymutató filozófia segít, amely mindig megkülönböztetett minket másoktól — Az Öt Alapelv. 

Az Öt Alapelvet helyezzük minden döntésünk középpontjába. Ez azt jelenti, hogy: 

  • Elkötelezettek vagyunk a Minőség iránt a munkánk és a társadalmi hozzájárulásaink során egyaránt.
  • Az általunk viselt Felelősség (egyéni és vállalati szinten egyaránt) azonnali cselekvésre késztet. 
  • A döntéseinket a részvényeseink számára is előnyös Kölcsönösség elvére alapozzuk. 
  • Bevetjük a Hatékonyság erejét, hogy maximális eredménnyel használhassuk erőforrásainkat.
  • Kezünkben van a pénzügyi Szabadság, hogy mások korlátozó motivációi nélkül hozzuk meg saját döntéseinket. 

Tudjuk, hogy amit teszünk, az épp annyira helyes, mint a mód, ahogyan tesszük, és tetteink segítenek egy jobb világ megteremtésében a jövő generációi számára.

Az öt alapelv: Minőség
A fogyasztó a főnökünk, a minőség a munkánk, az értékre váltott pénz a célunk.

MÚLTUNK
Hogyan válunk a mindennapi élet részévé?

A Mars a gazdasági világválság mélypontján kezdett virágozni, nagyon erős versenyhelyzetekkel találta szemben magát és az éves szinten bonyolított eladások milliárdjainak köszönhetően nőtt a jelenlegi méretére. Ezek az eladások gyakran a fogyasztó legapróbb választásai, mégis ezek finanszírozzák növekedésünket világszerte. Miért így történt? Hogyan tudjuk folytatni a sikert?

CÉLUNK
A fogyasztó a főnökünk

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy egészen addig nem vagyunk képesek emberek millióit befolyásolni, amíg az első, a második és a harmadik fogyasztót meg nem győztük, hogy vásárolja meg a márkánkat. Minden egyes eladásra a legfontosabbként kell tekinteni. Ha ezt szem elől tévesztjük, akkor kockára tesszük mindazt, amire a múltban támaszkodtunk, és eltaszítjuk a jövőnket. A jövőnk építése teljes mértékben a fogyasztóinkon múlik, ezért fáradhatatlanul arra kell törekednünk, hogy megértsük igényeiket. Ezáltal élethosszig tartó kapcsolatot építhetünk ki velük olyan termékeken és márkákon keresztül, amelyek örömükre szolgálnak, és amelyek a jövőben is képesek alkalmazkodni a változó kultúrákhoz és életstílusokhoz.

SZENVEDÉLYÜNK
A minőség a munkánk

Vállalatunk a munkavégzés minden szintjén elkötelezett a legmagasabb minőség iránt. A minőség nem tűr megalkuvást, szenvedélyünkből és az iránti büszkeségünkből ered, hogy a Mars közösség részesei lehetünk. A minőségi munka a minőségi márkák első hozzávalója, valamint a magas színvonalnak köszönhető elismertségünk alapja.

MÁRKÁINK
A minőségi márkák egyedülálló előnyökkel járnak

Mivel közel állunk fogyasztóinkhoz, tudjuk, hogy bizonyos dolgok képesek meggyőzni őket arról, hogy a termékeinket újra és újra megvásárolják. A minőségi termékek és szolgáltatások, amelyek következetesen megfelelnek a kiválósági normáknak, illetve a környezetre nézve minimális hatással készülnek és kerülnek kiszállításra, mindig is a sikerünk alapját adták. Mások is hirdetnek minőséget, viszont csak kevesen tudják felmutatni a mi elkötelezettségünket, miszerint a legjobbat ajánljuk, és folyamatos fejlesztésekkel emeljük színvonalunkat.

NORMÁINK
Ár-érték arány

A minőség mellett jó ár-érték arányt is kell biztosítanunk. Az egyre innovatívabb termékek és szolgáltatások változó ízlésnek és igényeknek megfelelő fejlesztésével a jó ár-érték arány elérése még összetettebb feladattá válik. Akkor tudjuk a fogyasztói igényeknek megfelelő legjobb vételt kínálni, ha a legjobb minőséget a legjobb értékkel kombináljuk.

Az öt alapelv: Felelősség
Egyénként teljes felelősségvállalást várunk el magunktól; munkatársként pedig támogatjuk mások felelősségvállalását .

SZEREPÜNK
Hogyan teremtjük meg kultúránkat?

Elhatároztuk, hogy nem úgy fogunk eljárni, mint azok a vállalatok, ahol a többszintű vezetés enyhíti a személyes felelősséget. Minden munkatársunktól azt kérjük, hogy vállaljon közvetlen felelősséget az eredményekért, legyen kezdeményező és józan ítélőképességű, és az elvárt módon hozza meg a döntéseit. A munkájukra alkalmas, etikus emberek toborzásával és megbízásával arra kérjük a munkatársainkat, hogy legyenek hűek saját magas szintű normáikhoz.

BIZALMUNK
Munkatársaink fontossága

Vállalatunk összetett, világszerte számos márkával, üzlettel és művelettel. Hogyan is gyarapodhatnánk, ha minden döntést központilag hoznánk meg? Ezért megadjuk munkatársainknak a teljes felelősség szabadságát, hogy kiváló eredményeket érhessenek el saját kijelölt területeiken. Munkatársaink cserébe tiszteletet és támogatást, illetve megfelelő ellenszolgáltatást kapnak a teljesítményük alapján. Ünnepeljük a sikert, és elismerjük azokat a munkatársainkat, akik plusz erőfeszítéseket tesznek. Emellett képességeik maximális kiaknázására bátorítjuk munkatársainkat, hogy képesek legyenek nagyobb kihívással járó feladatok elvégzésére is.

ELVÁRÁSUNK
Csapatmunka és az egységek felelőssége

Hozzánk hasonlóan munkatársainknak is készen kell állniuk bizonyos feladatok megosztására, hiszen együtt dolgozunk közös céljaink eléréséért, így az egyes egységeknek szintén együtt kell működniük egymással, hogy a vállalat szélesebb célkitűzéseit is elérhessük. Míg mindegyikük teljes mértékben felelős saját küldetéséért, az egységek és a részlegek függnek is egymástól, és készen kell állniuk arra, hogy reagáljanak a másik kéréseire. Mivel egymásra támaszkodunk, muszáj aktívan megvitatnunk célkitűzéseinket, terveinket és szükségleteinket, illetve pártatlanul kell kezelnünk a nézeteltéréseket.

SZELLEMISÉGÜNK
Szervezetünk felelőssége és jutalmai

A Felelősség alapelve a Mars minden szintjére kiterjed, kezdve a becsületesség és az etikai felelősség fenntartásának kötelezettségével a vállalat közösségeivel és környezetével szemben, amely minden munkatársunkra érvényes. Mivel megbecsüljük és elismerjük mások közreműködését, minden munkatársunkat igazságosan és egyenlően kezeljük, kerüljük a megosztó előnyben részesítéseket, és a tiszteletlen magatartás semmilyen formáját nem fogadjuk el. Innen ered a „munkatárs" kifejezés, és a Mars egyenlőségre törekvő szellemisége, amelyet kortól, nemtől, fajtól és vallási meggyőződéstől függetlenül érvényes irányadó politikaként gyakorlunk. Éppen ezért kötelességünk felhívni munkatársaink figyelmét, ha magatartásuk nem tükrözi értékeinket. Hisszük, hogy ha alapelveinkkel összhangban nyilatkozunk és cselekszünk, akkor elérhetjük a kívánt eredményeket.

Az öt alapelv: Kölcsönösség
A kölcsönös haszon közös haszon; a közös haszon pedig tartós.

KAPCSOLATAINK
Miért válik mindenki előnyére a kölcsönösség?

Abban hiszünk, hogy üzleti kapcsolataink színvonalát a kölcsönös előnyök mértékén lehet mérni. Ezek az előnyök különböző formában jelenhetnek meg, és nem feltétlenül anyagi jellegűek. Ennek megfelelően, miközben törekedünk kell a legversenyképesebb feltételek elérésére, a Mars lépései soha nem okozhatnak kárt másoknak, sem gazdasági, sem semmilyen más szempontból. Kölcsönösségi alapelvünk megbízható útmutatóként szolgál, hiszen több sikeres vállalkozást hoztunk már létre új földrajzi és kulturális körülmények között. Ez tette lehetővé számunkra, hogy jó vállalati polgárként cselekedjünk, minimalizáljuk a környezetre gyakorolt hatásunkat, valamint bölcsen és hatékonyan használjuk bolygónk természeti erőforrásait.

KÖZÖS CÉLUNK
Az előnyök kölcsönössége

Teljes mértékben a kapcsolataink erősségétől függünk — fogyasztóinkkal, társainkkal, beszállítóinkkal, forgalmazóinkkal és az életterünket és munkahelyünket biztosító közösségekkel. Hisszük, hogy csak akkor érhetjük el a legjobb eredményeket, ha nem viselkedünk önző módon ezekben a kapcsolatokban, és igazságos ellenszolgáltatást nyújtunk.

ÍGÉRETÜNK
Kölcsönösség alapelve: fogyasztóink számára

Hiszünk a megalkuvás nélküli minőségben és értékben. Lépéseinknek és döntéseinknek az üzleti nyomástól függetlenül azt az alapigazságot kell tükrözniük, hogy ha minőséget és értéket nyújtunk, akkor támogatás és siker lesz a jutalmunk. Az ezt mellőző haszon rövid életű.

JUTALMUNK
Kölcsönösség alapelve: munkatársaink, egységeink és részvényeseink számára

A Kölcsönösség alapelve egyformán érvényes mindenkire az üzletvitelünk minden szintjén. A munkatársainkat egyénként kezeljük tehetségüknek és találékonyságuknak megfelelően, és igazságos ellenszolgáltatásban részesítjük eredményeikért. Elismerjük, hogy élethelyzettől függően mindannyiunknak eltérő szükségletei vannak, ezért elfogadjuk, ha a munkatársaink a számukra legmegfelelőbb munkavégzési stílust vagy karriert választják. Az egységek a teljes vállalat érdekeit tekintetbe véve törekszenek a célkitűzések megvalósítására, amiért cserébe támogatáshoz és erőforrásokhoz jutnak. A folyamatos elkötelezettség elismeréseként a részvényesek a befektetések igazságos megtérülésére számíthatnak.

FOGADALMUNK
Kölcsönösség alapelve: beszállítóink és közösségeink számára

A beszállítóinkkal és forgalmazóinkkal folytatott tárgyalások során kerülnünk kell a másik fél üzletére nézve káros feltételeket, miközben a számunkra legmegfelelőbb ellátásokban és szolgáltatásokban kell megállapodnunk. A kölcsönösség speciális kötelességet támaszt felénk, hiszen tisztelnünk kell a természetet, és a legfenntarthatóbb módszereket kell kifejlesztenünk a céljaink eléréséhez. Törekszünk arra, hogy tisztességes előnyökhöz juttassuk a helyi és országos közösségeinket, növelve jólétüket és életminőségüket, miközben mi is profitálunk a velük való együttműködésből.

NORMÁINK
Vállalati felelősség

A Kölcsönösség iránti állandó elkötelezettségünk mindig a legmagasabb szintű vállalati felelősséggel vértezett fel minket. Ez folyamatosan megerősíti vállalatirányítási etikánkat, és segít igazságosan eljárni minden tevékenységünkben. Kölcsönösségi Alapelvünk az alapja annak a bizalomból, tiszteletből és becsületességből felépülő köteléknek, amelyet munkatársainkra és fogyasztóinkra is kiterjesztünk.

Az öt alapelv: Hatékonyság
Teljes mértékben kihasználjuk erőforrásainkat, semmit nem pazarlunk el, és csak azt tesszük, amiben a legjobban tudunk teljesíteni.

KAPCSOLATAINK
Hatékonyság a gyakorlatban

Hogyan tudjuk betartani alapelveinket úgy, hogy közben kitűnő minőséget kínálunk és osztozunk sikereinkben? Erősségünk a hatékonyságunkban rejlik: abban, hogy képesek vagyunk szervezetté tenni eszközeinket — fizikai, pénzügyi és emberi szinten egyaránt — a maximális produktivitás érdekében. Ennek csak így van értelme — mind az üzlet, mind pedig a világ elősegítésének szempontjából. Ily módon a termékeink és szolgáltatásaink a legmagasabb minőségben készülnek és kerülnek kiszállításra, a lehető legkisebb költséggel és a legkevesebb erőforrás felhasználásával; ezzel összhangban pedig arra törekszünk, hogy minden üzleti tevékenységünket a leghatékonyabb döntéshozatali eljárások mellett folytassuk.

SZEMLÉLETÜNK
Eszközarányos megtérülés (ROTA)

A Mars üzleti filozófiája eltér a többi vállalatétól, ez a sikerünk kulcseleme. Szemléletünkben az eszközarányos megtérülés (ROTA) nem csupán elsődleges pénzügyi lépés, hanem a növekedés mozgatórugója is. Eszközeink minimalizálásával kiemelkedő költséghatékonyságot biztosíthatunk fogyasztóinknak, miközben egy egészséges megtérülést érhetünk el, a versenytársainknál alacsonyabb nyereséggel. Ez végül még több pénzt biztosít a növekedéshez.

FELÉPÍTÉSÜNK
Magas termelékenység és alacsony költség

Egységeinkben mindig a termelékenység növelésére és a költségek csökkentésére törekszünk. Irodáink nyitott terek, ahol közvetlen kommunikációt folytatunk egymással, így munkatársaink gyorsan megoszthatják egymással tapasztalataikat és tudásukat. Üzemeink rendszerezettek, tiszták, kialakításuk az egyszerűségre törekszik. Folyamatosan fejlesztünk – új folyamatokat, technológiákat és munkamódszereket keresünk az eredményeink növelésére, a hulladék csökkentésére, a környezeti hatásunk minimalizálására, és igyekszünk a lehető legjobban kihasználni globális ismereteinket.

TAPASZTALATAINK
Új lehetőségek

Minden üzlet működtetése összetett feladat, amelynek sikeres megoldása rengeteg tapasztalatot és tudást kíván. Éppen ezért alaposan megfontolunk minden lépést, mielőtt olyasvalamibe kezdenénk, amiben nem rendelkezünk nagyfokú szakértelemmel. Új üzleteink bevezetésekor a ROTA szabályzatunk segít a lehető leggyorsabban hatékonnyá és nyereségessé tenni azokat.

JÖVŐKÉPÜNK
A hatékonyság feladata

A hatékonyság közös feladatunk. Folyamatos, nyílt kommunikációt kíván, és meghatározza, hogyan dolgozzunk egyénként, és hogyan szervezetként. A lean üzletek, kis létszámú személyzetek és a tehetséges munkatársak által kezelt nagy volumenű munkák mind a munkafolyamat során gyakorolt Hatékonysági alapelv jelei.

Az öt alapelv: Szabadság
Szabadságra van szükségünk a jövőnk formálásához; és profitra van szükségünk, hogy szabadok maradhassunk.

FELÉPÍTÉSÜNK
Miért fontos a szabadságunk?

A Mars a világ egyik legnagyobb magánkézben lévő vállalata, ez pedig tudatos döntés eredménye. Sok vállalat indult a Marshoz hasonló módon, de ahogy elkezdtek növekedni és egyre több pénzügyi forrást igényeltek, eladták részvényeiket vagy eladósodtak üzletük működtetésének érdekében. A növekedésért cserébe részben feláldozták a szabadságukat. Mi úgy hisszük, hogy a növekedés és gyarapodás másképpen is elérhető.

STRATÉGIÁNK
A profit szerepe

A Mars szabadsága az elért profiton múlik. A Mars egy jövedelmező, készpénzt generáló vállalat, ezért nem kell annyi pénzt kölcsön kérnünk, hogy elveszítsük az ügyeink feletti irányítást. Egészen addig, amíg a Mars szabad marad, jóllétünket mindig a pénzügyi prioritás elé tudjuk helyezni. Mindez együtt lehetővé teszi számunkra, hogy építsük üzletünket, és folytathassuk a változást eredményező munkánkat. Minden munkatársnak ugyanannyira elkötelezettnek kell lennie a Mars iránt, mint egy család iránt: látnia kell, hogy az alapelvek mindenki javára válnak az üzleten belül és kívül is. E célból a működési profit jelentős részét minden évben újból befektetjük. Ez a profit később pénzt biztosít, amellyel üzemeket építhetünk és újíthatunk fel, új piacokra léphetünk, K+F befektetéseket eszközölhetünk, új eljárásokat fejleszthetünk és alkalmazhatunk, új üzleteket szerezhetünk és stratégiai szövetségeket köthetünk, mindezt a versenyképes pozíciónk fenntartásáért.

TERVÜNK
Jövőbeni növekedés

Ha a Mars továbbra is elegendő nyereséget termel, akkor meglesz a szabadságunk, hogy az üzletet az általunk legjobbnak ítélt módon működtethessük. A Mars növekedésével együtt nagy gondossággal mérlegeljük a diverzifikációra irányuló döntéseinket, mivel csak olyan üzletágakba és piacokra szeretnénk belépni, ahol kiválóak lehetünk.

MŰKÖDÉSI STRUKTÚRÁNK
Magántulajdon

A Mars magántulajdonban történő működtetése teszi lehetővé, hogy szabad maradjon. A szabadság természete megkívánja, hogy a munkatársak és az egységek egyformán felelős módon éljenek vele. Üzletvitelünk lehetővé teszi számunkra, hogy vállalatként szabadok maradjunk, és munkatársaink számára egyénként biztosítja a fejlődés, cselekvés és növekedés lehetőségét a közös céljaink eléréséhez vezető úton. Ez olyan újfajta környezetet teremt, ahol mindenki számára izgalmat rejt a munka. A magántulajdon, a közös cél és a magas etikai normák teszik lehetővé számunkra, hogy gyorsan haladjunk az új területek felfedezésével, merészen cselekedjünk versenyhelyzetben és szükség esetén vállaljuk a kockázatot. Mindenekelőtt a magántulajdon adja meg számunkra azt a szabadságot, hogy hosszú távon gondolkodjunk a befektetéseknél, üzleteket építsünk, valamint a munkatársaink jólétét szem előtt tartva gondoskodjunk róluk. Már a múltban is ez a szellemiség vezette a Marsot. Ugyanakkor továbbra is mindenkiben él, hogy erőt adjon a jövőhöz.