Heading
Minek kell változnia ahhoz, hogy még több nő kiaknázhassa a lehetőségeit?

 

Miniinterjú Mars Central Europe nőkkel

Dora_HU1_0.jpg

Dora Puskas, Field Excellence Manager, Mars CE

Mesélj magadról és a Marsnál betöltött szerepedről!

Most már 15 éve dolgozom a Marsnál, és ezalatt az idő alatt számos különböző szerepben megfordultam (mind külsős partner, mind pedig mint line manager), különböző területeken a Marketingtől a Sales-ig.

Szerinted minek kell változnia ahhoz, hogy még több nő kiaknázhassa a lehetőségeit?

Először is el kell kezdenünk beszélni erről a nagyon fontos témáról, és tudatosítanunk kell az emberekben. Úgy tűnik, hogy a járvány globális szinten rosszabb hatással volt a nőkre, mint a férfiakra, tehát ez a téma most még inkább napvilágra került. A nőknek szabadon kell tudni döntéseket hozni, és élvezniük kell a céljaikhoz vezető utat. És annak ellenére, hogy ez egy elsősorban nőket érintő téma, meggyőződésem, hogy ebbe a párbeszédbe férfiakat és nőket egyaránt be kell vonni.

Milyen személyes élményeid vagy rálátásaid inspirálták a javaslataidat?

Úgy látom, hogy a nők sokkal szerényebbek és bátortalanabbak, amikor a karriervágyaikról van szó, vagy a következő lépésükről. Gyakran úgy látják, hogy a család egy visszatartó erő, és sok akadályt látnak ahhoz, hogy olyan szerepekbe kerüljenek, amelyeket tökéletesen el tudnának látni, és segítene nekik fejlődni. A nőknek több önbizalomra lenne szükségük, és arra, hogy nyíltan ki tudják fejezni a vágyaikat és félelmeiket, annak érdekében, hogy közösen megtalálhassuk a megoldást ezekre.

A karriered során milyen nőket érintő pozitív változásokat tapasztaltál?

Úgy látom, hogy az újabb generációk már sokkal nyitottabbak és céltudatosabbak a karriertervükkel kapcsolatban, ami szuper. Ez mindannyiunknak magasra teszi a mércét. Nekünk – line managerek-nek – az a feladatunk, hogy ezt minden lehetséges módon támogassuk.

Ha csak egyet mondhatnál, mit kívánnál, vagy mit tanácsolnál a mai fiatal lányoknak?

Merjenek nagyot álmodni, és keressenek magunknak egy mentort a szervezeten belül, aki segíti majd őket az útjukon.

 

Daniela_HU1.jpg

Daniela Hlavackova, Market Head Slovakia, Mars CE

Mesélj magadról és a Marsnál betöltött szerepedről!

Jelenleg Szlovákia piaci igazgatójaként dolgozom és a helyi Sales csapatért felelek. A Marsnál töltött 13 évem nagyobb részét pedig Marketing területen töltöttem, különböző részlegeken, különböző pozíciókban és régiókban.

Szerinted minek kell változnia ahhoz, hogy még több nő kiaknázhassa a lehetőségeit?

Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak rugalmasságra van szüksége ahhoz, hogy saját magunknak oszthassuk be az időnket. Emellett inspirációra és támogatásra is szükségünk van. Szerintem a példaképek és a mentorok lehetnek azok a kulcsfontosságú szereplők, akik inspirálni tudják a többi nőt. Ezen felül pedig fontos, hogy a szülési szabadságra ne úgy tekintsünk, mint egy akadály a karrierünkben, hanem meg kell teremtenünk a lehetőségeket a nőknek ahhoz, hogy egy szünet után is kihozhassák magukból a maximumot.

Milyen személyes élményeid vagy rálátásaid inspirálták a javaslataidat?

Az egyik személyes élményem, amit gyakran hallok más nőktől is, az, hogy sokan félnek elmenni szülési szabadságra és visszatérni onnan. Engem személyesen sokat támogattak a senior vezetőségi tagok, amikor szülési szabadságra mentem, és sokat segített abban, hogy a lehetőségeket lássam, ne pedig azt, hogy vissza kell lépnem, és otthon kell maradnom. Gyakran az is kell, hogy kilépjünk a komfortzónánkból és kipróbáljunk új dolgokat. Végül, az is sokat segített, hogy elolvastam Sheryl Sanberg Lean In című könyvét.

A karriered során milyen nőket érintő pozitív változásokat tapasztaltál?

A Marsnál egyre nagyobb szándékot látok arra, hogy több teret kapjon a befogadás és a diverzitás. Ez a kampány is része annak, hogy a vállalat ilyen irányú erőfeszítéseket tegyen. Általánosságban pedig azt látom, hogy egyre több nő gondolkodik másképp a szerepéről és a szüleink és nagyszüleink által felállított előképekkel, miszerint egy nőnek otthon kell maradnia a gyerekeivel. Egyre több nőt látok a vezetőségi csapatokban, és ez az első lépés abban, hogy inspiráljunk másokat és egyre inkább növeljük a női vezetők arányát.

Ha csak egyet mondhatnál, mit kívánnál, vagy mit tanácsolnál a mai fiatal lányoknak?

Csináld azt, ami energiát ad neked, és légy bátor, hiszen “ami nem öl meg, az megerősít”!

 

Ivana_HU1.jpg

Ivana Naumoska, Portfolio Manager, Mars CE

Kérlek, mesélj magadról és a Marsnál betöltött szerepedről!

7 évvel ezelőtt csatlakoztam a Mars Leadership Graduate programjához, amely során három különböző országban (Svájcban, Ausztriában és Romániában) volt lehetőségem három különböző területen kipróbálni magam (a Marketing, Sales és Category Management területein). Jelenlegi Portfolio Manager vagyok minden macskaeledel márkánknál Közép-Európa négy országában (Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország és Románia).  

Szerinted minek kell változnia ahhoz, hogy még több nő kiaknázhassa a lehetőségeit?

Ahhoz, hogy a nők kiaknázhassák a lehetőségeit a munkában, de „otthon” is – a munkáltatóknak kell megteremteniük a „megfelelő” környezetet, ami elsősorban egy támogató közeg, ahol jól képzett line manager-ek segítenek meghatározni a megfelelő elvárásokat, és lehetőséget adnak a fejlődésre. A koronavírus-járvány kontextusában, amikor a nőknek a gyerekneveléssel, otthoni oktatással és egy soha-véget-nem-érő munkanappal kell egyidőben zsonglőrködniük, a line managerek-nek empátiát és támogatást kell nyújtaniuk.

Milyen személyes élményeid vagy rálátásaid inspirálták a javaslataidat?

Nemrég olvastam egy kutatásról, amelynek az volt az eredménye, hogy „a nőket nagyobb arányban érinti negatívan a pandémia, mint a férfiakat, különösen a jóllétük, a munkahelyi elégedettség, a teljesítmény és a karrierlehetőségeik tekintetében”. Ez egy nagyon aggasztó következtetés, és attól félek, hogy a járvány képes lesz lerombolni az elmúlt időszak munkáját, amikor azon dolgoztunk, hogy egyenlő esélyeket teremtsünk a nők és férfiak számára. Az egyik legnagyobb személyes élményem, ami a másik javaslatomat inspirálta, az az volt, hogy amikor édesanya lettem és visszatértem dolgozni, rá kellett jönnöm, hogy nem minden olyan, mint korábban, és hogy valóban sokan kellünk ahhoz, hogy felneveljünk egy gyereket: egy támogató partner/férj, de egy támogató munkáltató és line manager is.  

A karriered során milyen nőket érintő pozitív változásokat tapasztaltál?

Hiszek abban, hogy most épp egy nagyon pozitív időszakát éljük annak, amikor a nők támogatják és mentorálják egymást, egyre több nő mer nyíltan beszélni az otthoni vagy munkahelyi kihívásairól, és egyre több vállalat kötelezi el magát nőkre vonatkozó kvóták bevezetése mellett a vezetőségi csapataikra vonatkozóan is.

Ha csak egyet mondhatnál, mit kívánnál, vagy mit tanácsolnál a mai fiatal lányoknak?
Sokszor az a dolog, amire mások azt mondják neked, hogy hagyd abba, vagy amiben azt várják tőled, hogy fogd vissza magad benne, éppen az, amiben a legjobb vagy.

 

Gina_HU1.jpg

Gina Ciubotarasu, Perfect Store Manager, Mars CE

Mesélj magadról és a Marsnál betöltött szerepedről!

A magánéletemben a férjemmel, fiammal és két macskánkkal élek. Szabadidőmben szeretek főzni a családomnak és a barátainknak, és kertészkedni. Szeretek utazni, új helyeket felfedezni és új emberekkel találkozni. A munkám során a csapatomból merítek energiát, valamint abból, amit beleteszek a munkámba, és az új dolgokból, amelyeket nap mint nap tanulok. Világéletemben nemzetközi vállalatoknál dolgoztam, ebből 18 évet a Marsnál, ahol nem csak arra volt lehetőségem, hogy felfele lépkedjek a karrierlétrán, de különböző pozíciókban és különböző csapatokban, részlegeken és földrajzi területeken is kipróbálhattam magam. Az elmúlt évek során dolgoztam különböző pozíciókban a Sales területén, 5 évet dolgoztam Learning & Development Manager-ként az európai csapaton belül, ahol azon dolgoztunk, hogy különböző tréningprogramokat fejlesszünk ki a munkatársaink számára. Majd National Sales Managerként a romániai vezetőségi csapatot is erősíthettem. Két éve pedig elvállaltam egy kihívást, és a Marketing csapaton belül építettem tovább a karrieremet, mint 4 ország Senior Category Manager-e, ahol folyamatosan tanulok a közép-európai piacokról, a vásárlóink különbségeiről és hasonlóságairól, a viselkedésükről és a kategóriáink és márkáink fejlődéséről.

Szerinted minek kell változnia ahhoz, hogy még több nő kiaknázhassa a lehetőségeit?

Hiszek abban, hogy a női példaképek, akik egyaránt beszélnek a magánéletükről és a szakmai útjukról, be fogják tudni bizonyítani a többi nőnek, hogy lehet egyidőben sikeresnek és jó feleségnek&anyának lenni. Ahhoz, hogy még több nő kiaknázhassa a benne rejlő lehetőségeket, azt hiszem, hogy még többünknek kellene lehetőséget kapnia arra, hogy példaképként és mentorként szerepeljen. Az első lépés pedig az, hogy felismerjük, mennyire messze el tudunk jutni.

Milyen személyes élményeid vagy rálátásaid inspirálták a javaslataidat?

Azért váltam azzá, aki vagyok, mert mindig is kerestem a környezetemben a női példaképeket, akik inspiráltak, és akiknek e a személyes élményei bátorságot adtak nekem ahhoz, hogy nagyra törjek, határok nélkül. Hittem a képességeimben és a bennem rejlő potenciálban, amelyekkel nap mint nap tudtam bizonyítani, hogy meg tudom csinálni, amit szeretnék, mind a személyes, mind a szakmai életemben.

A karriered során milyen nőket érintő pozitív változásokat tapasztaltál?

Egyre több nőt látok vezető pozícióban. Ennek egyik oka, hogy egyre nagyobb a bizalom a nők teljesítményképességében, a másik pedig az, hogy egyre több nő mer olyan területeken elindulni, amelyekről korábban azt gondoltuk, hogy férfias pályák (pilóták, mérnökök, autógyártók stb.).

Ha csak egyet mondhatnál, mit kívánnál, vagy mit tanácsolnál a mai fiatal lányoknak?

A tanácsom a fiatal nők számára ez: harcolj az álmaidért – a legtöbb esetben az olyan akadályok, mint hogy „nem tudod” vagy „nem neked való” csak a fejedben léteznek. A társadalom elismeri a nők teljesítményét és a képességüket, hogy több szerepet is be tudnak tölteni egyszerre, legyenek azok a munkavállaló, feleség, anya vagy barátnő. A kívánságom számukra pedig az, hogy próbáljanak meg azok lenni, akik akarnak: néha sikerülni fog, néha nem, de mindenképpen gazdagodni fognak egy tapasztalattal, azáltal, hogy új területekkel ismerkedtek, csodálatos emberekkel találkoztak és új élményeket szereznek.

 

A nők véleménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Mars olyan legyen, amilyennek ma ismerjük. Most a te hangod is segíthet egy jobb világot teremteni a holnap számára. Töltsd ki globális kérdőívünket és csatlakozz azokhoz a nőkhöz, akik a jövőt formálják!

Töltsd ki a kérdőívet a beheard.mars.com oldalon!